Ipari Park elhelyezkedése:
A Szolnoki Ipari Park kiemelkedő logisztikai pozícióban van a kelet-nyugati kereskedelem, elsősorban a Közép-Kelet-Európába irányuló nagy volumenű áruexport tekintetében, mivel Szolnok várost átszeli négy áruforgalmi csatorna:
Közúti:
- Az M3 autópálya és a 4-es főközlekedési út a volt szovjet utódállamok, az M5 autópálya, pedig a balkáni államok felé irányuló kamionforgalom fő irányai.
-
Budapest főközlekedési csomóponton keresztül az európai uniós piacok elérése biztosított.
-
• A magyar kormány közútfejlesztési koncepciója szerint megépül az M4 autópálya Budapesttől a román határig. Ennek részeként megkezdték a Szolnokot északról elkerülő Abony-Fegyvernek közti szakasz kivitelezése, továbbá tervezetten 2020-ra befejezik a Budapest ( M0) – Cegléd közti szakasz építését is. Az M4 autópálya Szolnoknál kapcsolódik majd a Rábafüzes-Szolnok között megépítésre kerülő M8 autópályához, így biztosítva a kelet-nyugati kapcsolatot az ország tengelyében is.
Vasúti:
- A Budapest-Szolnok vasúti fővonal, a várost követően ágazik el, Püspökladánynál Debrecen-Záhonyon át Ukrajna, illetve Aradon át Románia felé.
- Szolnok jelentős vasúti csomópont, amely észak-déli és nyugat-keleti irányú, belföldi és nemzetközi forgalmat bonyolít le, valamint egy korszerű, Közép-Európa egyik legnagyobb személy- és teherpályaudvarával rendelkezik.
- A Szolnoki Ipari Park területe mellett fut egy közforgalmi vasútvonal, valamint egy kiépített iparvágányrendszer, amely a teherpályaudvart valamint a – szintén a Szolnoki Ipari Park Kft. üzemeltetésében lévő és jelenleg a régió egyik jelentős konténerátrakójaként üzemelő - Szolnoki Logisztikai Központot köti össze a Szolnoki Ipari Park területével.
Folyami:
A Tisza III. osztályú vízi útja biztosítja a folyami szállítás lehetőségét 650-1000 tonnás hajók számára. Igaz, hogy a szállítást nagyban befolyásolja a Tisza vízszintje.
Légi:
Légi közlekedésre a város 200 hektáros, kisgépek fogadására alkalmas füves repülőtere, illetve a Magyar Honvédség üzemeltetésében lévő, tervek szerint közös katonai és polgári hasznosítású katonai repülőtere ad lehetőséget.
Tömegközlekedés:
Az Ipari Park a város valamennyi városrészéről tömegközlekedési eszközzel megközelíthető, ugyanígy az agglomerációból ideérkező munkavállalók is autóbusszal el tudják érni munkahelyüket. A városból és a környező településekről (50 km-es körzet) kb. 30 percenként indulnak járatok munkaidő kezdetekor, ill. befejezésekor, folyamatos munkarendhez igazodva.
Helyi autóbuszmenetrend