A Szolnoki logisztikai központ adottsága:
Jász-Nagykun-Szolnok megyét, centrális helyzetéből adódóan fontos tranzitútvonalak szelik át, amelyek az ország keleti és nyugati részeit kötik össze, egyúttal a keleti országhatárral is biztosítva a kapcsolatot.
Szolnok város elhelyezkedésénél fogva - Kelet-Magyarország viszonylagos központjában lévő megyeszékhely – alapvető gazdasági és infrastrukturális jellemzői, természeti adottságai elengedő feltételrendszert teremtenek ahhoz, hogy ebben a térségben, nemzetközi viszonylatban is számottevő logisztikai szolgáltató bázis valósuljon meg.
Szolnok azon kevés települések közé tartozik, ahol a négy alapvető közlekedési ágazat egymásba fonódik. Ezek a meglévő nem mindennapi adottságok kínálják azt a lehetőséget, hogy a térség számára egy jelentős fejlődési folyamat – a rendelkezésre álló infrastruktúra mind jobb kihasználásával és igénybevételével – elindulhasson.
Szolnok és vonzáskörzete az áruforgalmi csatornák számát illetően, valamint közlekedés logisztikai szempontokat tekintve, kivételes helyzetben van. A négy leggyakrabban használt áruforgalmi csatorna (közúti, vasúti, légi, vízi csatornák) megtalálható a régióban, sőt ezek a logisztikai szolgáltató központ székhelyéül szolgáló Szolnok város közigazgatási határán belül találkoznak.
Terület jellemzői
Szolnok város Logisztikai Szolgáltató Központjának háromszög alakú területe 80.323 m2, amely a hozzá kapcsolódó MÁV ZRt tulajdonában álló területtel eléri a 103.781 m2-t.
Továbbfejlesztési lehetőséget biztosít a kapcsolódó 25.000-30.000 m2 hasznosítható terület.
Megközelíthető
Az alapinfrastruktúrával rendelkező Szolnoki Logisztikai Szolgáltató Központ Szolnok város nyugati részén, a vasútállomás észak-nyugati oldalán a TESCO áruház mögött, a Téglagyári út végén található. Megközelítése minden irányból kiváló.
Közúton:
- 32. sz. útról ( régi 4. sz. út ) a Nagysándor József úton át a Téglagyári út végén.
- Jászberényi út - Nagysándor József úton át a Téglagyári út végén.
Vasúton:
- a szolnoki rendező pályaudvari vágányokon át biztosított.